Mohay András

1978-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait tízévesen kezdte a X. kerületi állami zeneiskolában klasszikus ütőhangszer szakon. Tinédzser évei elején ismerkedett meg a jazzel, középiskolai tanulmányai mellett az MZTSZ zenei studiójában tanult immáron dobfelszerelésen Jávori Vilmostól. Érettségi után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzdob tanszékére, ahol főtárgytanárai Kőszegi Imre és Nesztor Iván voltak. 2003-ban diplomázott. Játszott a hazai jazzélet meghatározó alakjaival, többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Vukán Györggyel, Oláh Kálmánnal és Tony Lakatossal, dolgozott a Budapest Jazz Orchestrával, valamint Tűzkő Csaba szeptettjével. Több külföldi neves művésszel is volt alkalma játszani, köztük volt Chico Freeman, Erik Truffaz, Rosario Giuliani, Peter King. Szerepelt számos hazai és európai fesztiválon - Angliában, Oroszországban, Belgiumban, Csehországban, Romániában.

Diszkográfia
- Szabó Dániel: At the Moment Warner Közreműködő
- 2001 Kaltenecker Trio: Rainy Films KCG Records Közreműködő
- 2002 Kaltenecker Trió: Triangular Expressions KCG Records Közreműködő
- 2002 Off Course-Erik Truffaz: Tales of the lighthouse BMC Records BMC CD 077 Közreműködő, Erik Truffazzal
- 2003 Czirják Csaba Quartet: Work in Progress... Magánkiadás Közreműködő
- 2003 Tűzkő Csaba Septet: Tavaszköszöntő (Greeting of Spring) KCG Records 9S 0405 Közreműködő
- 2004 Bolla Gábor: Így játszunk mi (Bolla, Gábor: The Way We Play) Magánkiadás BOLLA 001 Közreműködő

--------------------------------------------------

Sárvári Kovács Zsolt

Kovács Zsolt 1967. augusztus 27-én született Celldömölkön. Családjában korábban nem lelhetők fel zenészek. Gyermekkora legmeghatározóbb zenei élménye a Beatles zenekar volt, ennek hatására kezdett el dobolni. Sárváron az iskolás (általános majd gimnáziumi) évek alatt helyi amatőr zenekarokban dobolt, autodidakta módon képezte magát. 17-18 évesen érte az első nagy jazz-élmény - Miles Davis Kind of Blue című lemeze.

Miután Győrben kezdett el tanulni (elktroműszerészként), az ottani erős jazz-élet hatására rendszeresen látogatta a Dresch Quartet, Grencsó Kollektíva, Szabados György, a "Kelet-Német free" koncertjeit. Itt ismerte meg Baló Istvánt és Geröly Tamást, akik első mesterei voltak. Budapestre költözése után szinte egyenes út vezetett a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazztanszakára. Itt Kőszegi Imre és Nesztor Iván voltak tanárai. A tanszakon sok, azóta ismertté vált jazzmuzsikus volt évfolyamtársa, többek közt Bacsó Kristóf, Palotai Csaba, Németh Ferenc, Horváth Balázs. Tanszkos évei alatt kezdett el játszani Gadó Gábor triójában, (ami élete egyik legmeghatározóbb formációja volt), Regős István quartetjében, az Equinox quartetben, az Egon Bondy-ban, Lakatos Ágnes triójában, rövid ideig Dresc Mihály zenekarában. Játszott a Nigun zenekarban, Burány Béla triójában, a Dél-Alföldi Szaxofonzenekarban, Ágoston Béla projektjeiben, s a Kovács Linda Quartetben.

Egyik leghosszabb együttűködése a Borbély Mihály vezette Quartet B zenekarral volt és a Váczi Dániel Trióval.
Zenei világát erősen meghatározza a népzene (nem csak magyar) és a modern klasszikus zene (Bartók, Debussy, Sztravinszkij) szeretete. Nagyon erősen befolyásolta játékát továbbá a "New York avantgarde" (Joey Baron, Jim Black,Tom Rainey, Paul Motian) hallgatása.

2004 óta Rómában él. Próbálja megtalálni és maga köré gyűjteni a fiatal, kísérletező kedvű muzsikusokat. Több formációban is muzsikál. Többekközt: Francesco Diodati Trio, Michele Zanoboli Trio, Grottelli-Zacchia-Cantarano-Kovács Quartet, Gabriele Coen Quartet, Gino Boschi Trio.

magyar :: English